Az ukrán Rapunzel, aki 30 éve nem vágta a haját, két méter hosszú hajkoronát növesztett

0

Hirdetés

Rengeteg lánynak gyermekkora óta azt tanítják, hogy a hosszú haj luxus, és nem szabad levágni. Valójában kevés olyan nő van azonban, aki érett korában sem vágja rövidebbre haját és a lehető leghosszabb ideig növeszti azt. Érthető is, hiszen a túlzott hajhosszúság gondozása sok erőfeszítéssel, idővel és költséggel jár. Ezek a szempontok azonban nem ijesztették meg az ukrán Aranyhajat, azaz Alena Kravchenkót.

A 35 éves, Odesszából származó nő meghallgatta édesanyja szavát, aki mindig aztmondogatta: „A hosszú fonat – a nő valódi éke.”. Alena e szavaknak a hatására, 5 éves kora óta nem vágta le a haját és meg is kapta az ukrán Rapunzel becenevet. Hajának hossza eléri 2 métert, így most már ő is a világ egyik leghosszabb hajú női közé tartozhat, sőt még érdekesebb, hogy a haja hosszabb, mint ő maga, mivel Alena magassága 1,7 méter.

Tuti tippek Alenától:

  • Nem túl gyakori hajmosás
  • Kifésülés csak a száradást követően
  • Semmi hajszárító, csak a természetes száradás

Elmondása szerint, titka abban rejlik, hogy háromhetente mossa csak a haját, olyankor viszont csaknem egy órán keresztül. De, ha azt vesszük, havi egy óra nem is olyan vészes. Továbbá, sosem fésüli ki a vizes hajat, mert olyankor nagyobb kárt tesz benne, megvárja, amíg az megszárad.

Ami a szárítást illeti, a nő nem javasolja a hajszárító használatát, szerinte a legjobb, ha hagyjuk, hogy magától száradjon meg hajunk. De a legfontosabb tanács, amit Alena adni szeretne az, hogy szeressük a hajunkat, mert azzal teszünk érte a legtöbbet.

Annak ellenére, hogy a hosszú haj rengeteg gondozással jár, anyja szavai annyira mélyen a fejébe vésődtek, hogy nem hajlandó megszabadulni a hosszú, szőke hajkoronától.

„Olyan erős a hajam iránti szerelmem, hogy egy pillanat erejéig sem gondoltam a hajvágásra. Nem tudom elképzelni magam rövid hajjal vagy más színűre festve!” – mondta a lány.

Alena Instagram oldalára gyakran tölt fel fotókat, amelyeket több, mint 75 ezres követőtábor figyel. Látszik, hogy békében van önmagával, illetve az is, hogy kedveli, ha a többiektől eltérően nézhet ki, ha kicsit hercegnősebb lehet a hercegnőknél is.

„Általában kontyban szeretem viselni a hajam, de amikor kiengedem, nagyon sok figyelmet kapok – az emberek gyakran készítenek fényképeket velem és Rapunzelnek hívnak, ami nagy megtiszteltetés számomra” – mondja a nő. „Azt gondolom, ez tesz egyedivé és nagyon boldog vagyok, ha az emberek így látnak.”

„Ahogy két gyermekem felnőtt, egyre gyakrabban kellett befonnom a hajam, mivel nagyon szeretnek játszani vele…” – tette hozzá.

Mielőtt a hosszú haj iránti szerelmet kezdene ébreszteni a lányaiban, előbb mindenképp levágatja a hajukat. Azonban a hosszt illetően, a döntést gyermekeire bízza, szabadon választhatnak, hogy rövidebb vagy hosszabb hajat preferálnak maguk számára.

 „Szeretném, ha tudnák, hogy a hosszú haj valami szép dolog, amivel büszkélkedni lehet.”


Hirdetés


Hirdetés