Hirdetés
Melissa Morris volt a My 600-lb Life című amerikai valóságshow első résztvevője vagy páciense, számára a műsor jelentette a fordulópontot az életben, amely egy további cselekedetre késztette. Végeredményképpen Melissa 202 kilogrammot fogyott, elérve ezzel az álomsúlyát.
A műsor kifejezetten hasznos, hiszen a 270 kiló fölötti emberek motivációt és erőt nyernek már abból is, hogy egy egész ország követi nyomon fejlődésüket. A pácienseket, az iráni-amerikai származású Dr. Younan Nowzaradan vizsgálja ki és indítja harcra a súlyfölösleggel szemben.
Melissa, 1997-ben ment hozzá férjéhez Chrishez, aki mellett hozzászokott egy bizonyos, nem túl egészséges életmódhoz és végül már kényszeres evő lett. Masszív testalkata miatt semmi meglepő nem volt abban, hogy alig tudott járni és helyt állni a napi tevékenységek terén. Állandó segítségre szorult és férje sem támogatta túlságosan a diétát, pontosabban nem tudott ellenállni felesége óhajának-sóhajának.
Melissa nagy családra vágyott, azonban idővel rájött, hogy a súlyfeleslege akadályozza majd álmának megvalósulását és elhatározta, változtat életén. A változás 7 évet igényelt, de kis lépésekkel Melissa célba ért, és ez a lényeg.
Miután találkozott Dr. Nazardannal és megkezdte programját, szinte azonnal alkalmazkodott az új, alacsony szénhidrát tartalmú étrendhez és az új életmódhoz. Gyomor bypass műtéten esett át, amely segítette a fogyásban, Melissa elkezdett rendszeresen sportolni, és odafigyelt a táplálkozási szokásaira, szigorúan betartotta diétáját. Az orvos állandó felügyelete alatt, Melissa elképesztő sikert ért el: 202 kilogrammot fogyott, így jelenlegi súlya 93 kilót nyom. A későbbiekben a felgyülemlő bőrfeleslegtől is megszabadult egy műtét során.
A fogyás egy óriási kihívás volt, amelyet sikeresen leküzdött és így valóra vált a nagy álma: háromgyermekes édesanya lett. Chris és Melissa, sajnos elváltak, azonban továbbra is baráti viszonyban maradtak és Melissa örökre hálás marad Chrisnek a sok segítségért és áldozatért, amelyet érte hozott.
Melissa fogyókúrája nem volt akadálymentes, hiszen a várandóság következtében újra fölszedett némi fölösleget, illetve depresszió kísértette napjait. Végül sikerült lefogynia, egy blogot indított és jelenleg az Instagramon 20.000 fős követőtáborral rendelkezik.
Novemberben Melissa feltöltött egy fotót, amelyen gyermekei Dr. Now-val szerepelnek és kifejezte háláját a doktor felé:
„Tegnap volt a kedvenc napom, és elszalasztottam! 2005. november 17-én volt az első találkozóm Dr. Now-val és a konzultáció nyolc órát vett igénybe, amelynek végén ígéretet kaptam, miszerint lesznek gyerekeim. Itt és most 15 évvel később a gyerekeim úgy gondolják, hogy ő a legmenőbb ember a bolygón. Köszönöm doki, hogy megadtál nekem mindent, amit valaha is akartam…”
Hirdetés
Hirdetés