A férfi, aki nővé operáltatta magát és újra elvette feleségét

0

Hirdetés

Ön hogyan reagálna, ha férje egyszer csak bejelentené: valójában nőnek érzi magát. Lacey és Cindy 28 évvel ezelőtt ismerkedtek meg, akkor Lacey még Don néven udvarolt leendő feleségének, azonban mélyen legbelül mindig is érezte, hogy valami nincs rendben és mintha nem lenne a saját bőrében. Több öngyilkossági kísérletet követően végül felvállalta valódi énjét.

Lacey ma 50, Cindy pedig 55 éves, de sosem gondolták volna, hogy újra hazásodnak, azt meg főleg nem, hogy egymással. 28 évvel ezelőtt szerettek egymásba és ez a kapcsolat csak erősebb lett a történtek után. Akkoriban Lacey még férfi nemében élt és a hadseregben is szolgált, sőt kifejezetten férfias viselkedése miatt, Cindy igencsak meglepődött a hír hallatán. Látszólag boldog házasságban éltek, maga a házasság legalább is szép volt, viszont a férfi nagyon sokat szenvedett, nem igazán tudta megérteni, hová tartozik, és melyik nemet képviseli.

Lacey élete olyan volt, akár egy álarcos bál, hiszen sosem vállalta föl, hogy nőnek érzi magát, ezért is próbált nem egyszer véget vetni életének. Eljött azonban a fordulópont, amikor is úgy döntött, beismeri családjának transzneműségét. Reménykedett abban, hogy elfogadják, de ezt a döntést már rájuk bízta.

Bár Cindy számára nem volt egyszerű megérteni, a sok ellenszenves vélemény ellenére elfogadta a tényeket és kitartott férje mellett, valamint úgy gondolta, hogy Isten is támogatná döntését. Házasságuk teljesen megváltozott, Lacey meglátása szerint, felesége meglátta, ki is ő valójában és szerelmes lett az igazi énjébe.

A közvetlen család volt a legegyszerűbb falat, mivel szélesebb körben az emberek már egyre kevésbé voltak elfogadók: barátok, egyház, mind, mind elfordultak Lacey-től. A nagyvilág előtt történt felvállalás sok kellemetlen üzenetet provokált ki: voltak, akik bűnösnek nevezték, de még a rokonok között is akadt, aki sajnálta, hogy Lacey öngyilkossági kísérlete kudarcba fulladt. Egy barátja pedig kedvesen megjegyezte, hogy a barátságuk emlékezetes marad, de a transzneműséget már nem lesz képes elfogadni.

Lacey lélekben fel volt már készülve a negatív hozzászólásokra, ugyanakkor természetesen mindenki a jobb sorsban reménykedik.

Lacey és Cindy gyermeke, Matt, kissé sokkos állapotba került a történtek után, hiszen nem egészen értette mi zajlik apjával. Mostanra már azonban kezd hozzászokni a helyzethez és valahol, mintha érezte is, hogy apja igazából férfi testbe bújt nő.

A házaspár szerette volna újra megélni a házasságkötés örömét, azonban amikor tájékoztatták erről a gyülekezetet, ahová jártak, az teljesen elfordult tőlük. A katolikus vallásról kénytelenek voltak áttérni a protestánsra, ahol azonban nyitott szívvel fogadták őket. Az új templomban már elfogadva és szeretve érezték magukat. Lacey örült, hogy a házasságkötésre sor kerülhetett, hiszen mindketten sokat változtak és fejlődtek, így most már magával szemben is őszintén mondhat igent. Az oltár előtt mind Lacey, mind pedig Cindy gyönyörű fehér ruhában jelent meg és újra megesküdtek, hogy jóban, rosszban, örök hűségben kitartanak egymás mellett.

Jessie lelkész, aki végül Isten színe előtt újra összeadta a párt azt vallotta, hogy hiba lenne a nemiséget csak kétféleképpen megtapasztalni, hiszen az életet is olyan sok módon éljük meg.  

Lacey nem sajnálja, hogy őszintén beismerte magának, illetve a többieknek, ki is ő valójában. Megnőtt az önbizalma és boldognak érzi magát a testében. Mivel demokratikus országban él, úgy gondolja, neki joga van annak lenni, akinek érzi magát és természetesen másoknak jogában áll ezt elfogadni vagy megcáfolni. Csak egy esélyt kér a megértésre, hiszen most először érzi azt, hogy szeret élni, szereti az életét és nem akar többé öngyilkos lenni.


Hirdetés


Hirdetés