Ejtőernyő nélkül zuhant le a 10 000 méteres magasból. Vesna Vulović, egy repülőgép katasztrófa túlélője

0

Hirdetés

1972. január 26-án a Yugoslav Airlines 22 éves légiutas kísérője, Vesna Vulović eléggé lehangolt állapotban indult neki a munkanapjának. A beosztás elkészítésekkor véletlenül került a listára, mivel ezen a napon eredetileg szabadnapos lett volna. 45 perccel a felszállást követően a repülőgép lezuhant és örökre megváltoztatta a fiatal lány balszerencse fogalmához kapcsolódó viszonyát. Az utolsó dolog, amire emlékezni tudott, az a mosolygó utasok arca.

Mi történt a gépen?

1972. január 26-án Vesna, aki akkor még alig 8 hónapja dolgozott a légitársaságnál, egy hiba következtében Stockholm-Belgrád járatára lett beosztva. A lány ezen a napon szabadnapos lett volna, azonban véletlenül beosztották, ő pedig kedves volt és elvállalta a műszakot. Úgy tűnik, hogy a sors mindenképp életben akarta őt tartani, hiszen Vesna a tragédia egyetlen túlélője.

A gép délután 15 óra 15 perckor szállt fel és nagyjából 45 perc elteltével, az akkori Csehszlovákia területén repült át éppen, amikor is a raktérben történtő robbanás következtében a repülő kettészakadt és lezuhant. Vesna Vulović 10 000 méteres zuhanást élt túl, ráadásul ejtőernyő nélkül. Hihetetlen csoda, amely eddig még soha senkivel nem történt meg.

A nőre egy helyi lakos, az egykori katonaorvos Bruno Honke talált rá. Honke egy női kiáltást hallott és a hangot követve rátalált a repülőgép roncsaira, majd a túlélőre. Megmérte pulzusát és a mentősök kiérkezéséig próbálta életben tartani. A nőt a prágai kórházba szállították, ahol 10 napra kómába esett. A katasztrófa során három csigolyája, a karja és lába tört el, valamint súlyos koponyasérülést is szenvedett. Miután a kómából magához tért, minden nap elveszítette az emlékezetét, semmire sem emlékezett a gépre való felszállást követő eseményekből. Vesna-nak minden nap el kellett magyarázni, mi is történt vele. Memóriája néhány hónappal később helyreállt, a robbanás pillanatára pedig csak 25 évvel később tudott visszaemlékezni.

„Hangos robbanás, erős fény és elviselhetetlen hideg – ennyi jut eszembe arról a katasztrófáról” – emlékezett vissza Vesna Vulović.

Mi mentette meg az életét?

A szakemberek feltételezései szerint, Vesna a felszolgálókocsinak köszönhetően a repülő hátsó részében ragadt, amely egy hóval borított dombos részre zuhant. A hó valamennyire tompította az esést. Bár az orvosok azt állították, hogy Vesna sosem lesz képes járni, a nő alig 10 hónap elteltével képes volt magától sétálni. A teljes rehabilitáció 16 hónapot vett igénybe, ami a történtek súlyosságához képest szinte semmiség. A zuhanás egyetlen nyoma, a gerincsérülés következtében kialakult sántikálás lett.

Hamarosan Vesna újra visszatért a légitársasághoz, de ezúttal már nem légiutaskísérőként, hanem a földön maradt és irodai alkalmazottként dolgozott. 1985-ben bekerült a Rekordok könyvébe, megdöntve az ejtőernyő nélküli legmagasabb esés rekordját.

Vesna Vulović 2016 decemberében, 66 éves korában hunyt el ismeretlen körülmények között. A rendőrök a lakásában találtak rá.


Hirdetés