Ember és állat megható találkozása: a hattyú, aki átölelte megmentőjét

0

Hirdetés

A hattyúk nem tartoznak azon madarak közé, akik könnyen megközelíthetők és általánosságban elmondható, hogy a hattyúk nem nagy rajongói az emberek társaságának, sőt kifejezetten emberfóbiájukról híresek. Rendkívül fejlett a saját területük védelmére vonatkozó ösztönük és eléggé agresszíven reagálnak, ha váratlan vendég merészkedik a birtokukra. Richard Wiese, a Born to Explore című televíziós műsor házigazdáját azonban különleges vendégnek bizonyult.

Néhány évvel ezelőtt Wiese elhatározta, az Egyesült Királyságba látogat el, az Abbotsbury Madármentő Állomásba. Jelenleg itt található a világ legnagyobb vadhattyú állománya és az állomás főleg a sérült madarak rehabilitációjával foglalkozik. A séta közben Wiese véletlenül egy dróthálókerítésen fennakadt hattyút pillantott meg. Richard kisegítette a szegény madarat, és amíg azt kivizsgálták, az ölében tartotta. Ekkor következett a hihetetlenül megható pillanat, ugyanis a hattyú hosszú nyakával átölelte a műsorvezetőt, kifejezve ezáltal szeretetét és háláját.

„Amikor az ölemben tartottam, éreztem, ahogy erősen dobog a szíve. Néhány pillanat elteltével a madár megnyugodott, és a nyakát az enyém köré tekerte.” – mondta Wiese az ABC News-nak. – „Csodálatos pillanat volt ez, amikor érzed, hogy az állat teljesen megbízik benned.”

„Elképesztő érzés, amikor szavak nélkül is megterem a mély kapcsolatot és kölcsönös bizalom egy állattal…”

Kivételesen megható pillanat ez, amikor ember és állat lelke egymásba olvad. Az ember rájön, hogy a világon a szeretet a legfontosabb, ezt kell terjesztenie, az állat pedig felismeri, hogy megbízhat az emberekben is, hiszen a legtöbb nem szándékozik ártani neki.


Hirdetés