Kapj el, ha tudsz! Érdekességek Frank Abagnale, a bűnözés történelmének egyik legkiemelkedőbb alakjáról

0

Hirdetés

Frank Abagnale a bűnözés történelmében valaha ismert legnagyobb szélhámos. A férfi, akinek elfogása lehetetlen volt, a világ legnagyobb hamisításainak megvalósításáról volt híres. Az Amerikai Egyesült Államok 50 és Európa 25 állama üldözte, öt éven keresztül Abagnale volt a hatóságok egyes számú ellensége, aki csaknem 2,5 dollárt lopott a bankoktól a csekkhamisításnak köszönhetően.

Frank Abagnale, a család harmadik gyermekeként született 1948-ban egy kis faluban New York közelében. Apja vállalkozó volt és Frank talán emiatt is örökölte azt a sok készséget, amelyet a csalások során alkalmazott. A fiú többek között örökölte a politika iránti érdeklődést és a különböző társadalmi helyzetű emberekkel való kommunikáció képességét is.

Frank szülei elváltak, amikor a fiú 16 éves volt. A bíróság az apjához ítélte, aki azonban nem mutatott különösebb érdeklődést a fia nevelése iránt. A család szétesése óriási traumát okozott Frank számára, aki egészen apja haláláig nem hagyott fel a szülei megbékélésére irányuló kísérletekkel.

Csalásban az első

Tinédzser évei haladtával, a fiúnak egyre több pénzre volt szüksége a szórakozáshoz. A fiatal Frank csalásainak első áldozata apja volt, aki fiára bízta autóját és hitelkártyáját, hogy az szerezzen be néhány terméket a közeli benzinkútról. A beszerzés szó alatt, valószínűleg apja nem csalásra gondolt. A 15 éves Frank valamilyen úton-módon meggyőzte a benzinkút eladóit, hogy terheljék le a kártyát különböző áruval és az ellenérték egy részét adják neki. Cserébe megtarthatták az árut és a pénzt is megoszthatták egymás között.

A lopásról apja csak később szerzett tudomást, amikor a bank egyik képviselője meglátogatta és tájékoztatta a 3400 dolláros tartozásról. A postán kapott csekkek nem jutottak el a férfihoz, mivel a fiú ügyesen megsemmisítette őket.

A könnyű pénz iránti szenvedély mindent legyőzött – Frank, a csalásokon kívül már nem akart másvalamivel foglalkozni. Kalandjai egyre komolyabbak lettek. Abagnale első igazi bűne a bankszámláján történt csekkhamisítás volt. A csekken olyan összeget tüntetett fel, amely meghaladta a számlán lévő pénzösszeget. Ezt követően Frank elsajátította, hogy kell a hamis letétlapokat banki adatbázisokba ültetni. Ezeken keresztül a jóhiszemű ügyfelektől kapott pénz egyenesen Abagnale számlájára került átutalásra. A bankok végül rájöttek, hová lett a pénzük, addigra azonban Frank már kiürítette a fiókjait, ellopva így több, mint 40 000 dollárt. Frank végül megváltoztatta személyazonosságát.

Abagnale gazdag családban nőtt fel, eleinte csak szenvedélyből hamisította a csekkeket, kis idő elteltével a fiatalember azonban kitanulta a különféle dokumentumok hamisításának szakmáját. A hatvanas években ehhez nem volt szüksége egyébre, mint egy írógépre, ceruzára, tollra, radírra és ragasztóra. A „csaló kezdőszett” mellett azonban, Frank olyan tulajdonságokkal rendelkezett, mint az éles elme, jó memória, megfigyelés és az emberek elbűvölésének képessége, amelyek sikerének kulcsát képezték. Mindössze 17 éves volt, amikor csaknem 1,5 millió dollárnyi veszteséget okozott az államnak.

Frank Abagnale művészi átalakulása

Frank Abagnale, a pilóta

A fiatalember egyik szenvedélye az utazás volt, viszont ehhez szüksége volt egy támogatóra, aki fedezi az utazási és szállási költségeket. A pénzspórolás érdekében Frank a Pan American World Airways légitársaság dolgozójának adta ki magát és bejelentette az egyenruhájának elvesztését, amelyet a cég rövid időn belül pótolt is. Ezt követően egy hamis igazolványra is szert tett és mivel a pilóták számára az utazás ingyenes volt, Frank nem szalasztotta el a fantasztikus lehetőséget a világ beutazására. A PanAm becslése szerint a fiú nagyjából másfél millió kilométert repülhetett. Mindössze két év alatt 26 országban járt és nem igazán szerénykedett, mivel luxusszállodákban szállt meg.

Frank Abagnale, az egyetemi előadó

Abagnale diplomát is hamisított, a Columbia Egyetem volt hallgatójának adta ki magát annak érdekében, hogy szociológiát tanítson a Brigham Young Egyetemen. A tanári szakmához fűződő szenvedélye mindössze fél évig tartott. A férfi Frank Adams néven mutatkozott be és az iratok ellenőrzésével sem volt gond, valószínűleg azért, mert egy vallási szervezet által létrehozott magán oktatási intézményről beszélünk.

Frank Abagnale, a gyerekorvos

Abagnale körülbelül egy évig gyermekorvosként dolgozott egy Georgia állambeli kórházban és Frank Conners-nek adta ki magát. Itt bujkált a rendőrség elől. A csaló egészen véletlenül lett orvos, mivel az egyik utazása során Abagnale-t majdnem elfogta a rendőrség. Félt attól, hogy a hatóságok egyeztetik majd adatait a PanAm adatbázisában, ezért a szállásokon való regisztráció során orvosnak adta ki magát. Megismerkedett egy férfival, aki valóban orvos volt, neki köszönhetően helyezkedett el ő is egy korházban.

Szerencsére a gyakornokok elvégezték a legtöbb teendőt, egy alkalommal azonban súlyos helyzet lépett elő, amellyel Frank le is zárta orvosi karrierjét. A férfi nem vette figyelembe egy fulladozó csecsemő súlyos állapotát.

Frank Abagnale, az ügyvéd

A légitársaságnál töltött idő alatt Frank, a Harvard Egyetem Jogi karáról hamisított meg egy diplomát, ezt követően ügyvédi vizsgát kellett letennie ahhoz, hogy fölvegyék a louisianai Ügyészi Hivatalhoz. Mindössze 19 éves volt ekkor, 8 hónap elteltével azonban kénytelen volt felmondani, mivel a Hivatalnál egy igazi Harvard diplomával rendelkező ügyvéd helyezkedett el és az ott maradás növelte volna a lebukás esélyét.

1969-ben fogták el először Abagnale-t, de New Yorkba érkezve sikerült megszöknie és a megtakarított pénzével Mexikóba indult.

Minden vég egyúttal egy új kezdete is

Végül Abagnale-t egy francia faluban fogták el. A férfi a repülőterektől távoli vidéken próbált elrejtőzni, egy Air France-nél dolgozó légiutaskísérő, aki a rokonait látogatta meg éppen, felismerte a férfit és jelzett a rendőrségnek. Fél évig tartózkodott francia börtönben, majd ugyan ennyit Svédországban, végül átadták az USA hatóságának.

A kormány tudta, hogy Abagnale nagy segítségükre lehet és tanácsadói pozíciót ajánlottak fel neki csalási ügyek terén. Ennek köszönhetően a férfi végül csak 4 évet töltött börtönben, ezt követően pedig az FBI munkatársa lett.

A Frank Abagnale élet története annyira izgalmas és intenzív, hogy nem véletlenül készült róla film is, amelyet a Kapj el, ha tudsz! néven találnak meg a kedves olvasók.


Hirdetés