Ken babából Barbie babává változott – Jessica Alves végre rátalált igazi énjére

0

Hirdetés

A brazil származású, Rodrigo Alves néven ismert férfi, aki több mint 500 ezer fontot költött, hogy elérje a Ken babának megfelelő külsőt, most egy „élő” Barbie babává változott. A ma már Jessica Alves néven ismert Barbie baba, bejelentette transzneműségét és elmondta, hogy ezentúl nőként szeretné folytatni életét.

Jessica követőinek is beszámolt az új plasztikai beavatkozások következményeiről, amelyekre több, mint 900 000 fontot költött. 2004 óta Alves csaknem 48 műtéten esett és bár attól tart, követői azt gondolnák, hogy műtétfüggő, állítása szerint nem az. 2016-ban Alvest kórházba szállították, egy sikertelen orrműtét okozta nekrózis miatt. Az eset után Alves megfogadta, hogy többé nem fekszik kés alá, és egymillió font összegű biztosítást kötött a testére, de egy év elteltével ismét plasztikai sebészhez fordult, később pedig következtek a feminizációs beavatkozások.

Jessica az elmúlt év alatt orr- és mellplasztikai műtéteken, ajakfeltöltésen esett át, továbbá csípőjének és fenekének méretét is megnagyobbította. Véleménye szerint, még néhány műtétre lenne szüksége az ideális test eléréséhez, utána végre jöhet az élet élvezete.

A nő elmondása szerint az utóbbi években a plasztikai beavatkozások által próbált rátalálni önmagára, és most végre rájött, hogy nőként érzi magát igazán boldognak.

„Barbie vagyok. Annyira boldogtalan voltam, és úgy éreztem, hogy vagy váltok, vagy meghalok. Mindez az idő alatt szenvedtem és egy férfi szerepét játszottam, de ennek ezennel vége.”

Jessica úgy érzi, nőként, sokkal egyszerűbb és boldogabb az élete. Imád vásárolni és a női részlegen mindig sokkal nagyobb a választék. Sokat foglalkozik az egészségével, megfelelően táplálkozik, illetve nagyon szereti ápolni a bőrét, néha pedig szépségszalonokba is ellátogat, hogy helyrehozza a haját, körmeit és szempilláit. Ami a haját illeti – gyönyörű, hosszú és szőke, természetes póthajat visel, amelyet Oroszországból szerzett be nagyjából 2500 fontért, de egy cseppet sem bánta meg.

Jessica testének tökéletesítésében már csak az utolsó simítások maradtak hátra, ezt követően pedig most már tényleg az a legnagyobb vágya, hogy megtalálja szerelmét.


Hirdetés